5. fejezet ~MEGLEPETÉS!

Sziasztok! Itt az 5.fejezet! Bocsi, hogy ilyen későn hoztam,de fent van! :) Lenne egy kérdésem. Olvassa valaki a blogomat? Mert én úgy veszem észre hogy nem nagyon olvassák és hogy feleslegesen írom. Ha valaki olvassa az lécci komizzon, hogy tudjam van-e értelme folytatni. 

                                                                                                      Puszi: Laura:) xx

*Laura szemszöge*

Reggel elég korán felkeltem. Nem volt még ilyen. Lemegyek a nappaliba és ahogy kinéztem az előszobába, látom, hogy 2db bőrönd hever a földön.

- Mi van?! Apa már is megérkezett volna? – gondolkozok hangosan. – Apa! Itthon vagy? – kiáltok, amire persze Dorina is felébredt. – Bocsi, ha felébresztettelek.

- Semmi baj. Amúgy apukád hajnalban ért haza, de bement a városba.

- Ja, értem.

- És még azt is hozzá tette, hogy a meglepetést kicsit később tudja megmutatni. – mondja ásítozva.

- Jó. Köszi. – mosolygok és leülök a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t és kik voltak a hírekben? – Na ne! Már megint?! Miért?

- Úristen! Hagyd itt! Lécci!

- Oks. Ha keresel,  a konyhában leszek.

- Rendben. – ordított utánam. Fél füllel hallottam, hogy mint mondanak a tv-ben.

„A One Direction tegnap éjjel kijelentette, hogy hamarabb jönnek Magyarországba. Így már ne csodálkozzanak, ha ma látják őket az utcán. További információk a www.tv2.hu-n találnak.”

- ÁÁÁÁ! De jó! – ordibál Dorina.

- Ne ordíts! – lépek be a nappaliba. – Egyébként is azt mondtad Leilának, hogy már találkoztál velük és, hogy sok koncertjükön is voltál.

- Igen, de akkor is annyira boldog vagyok! Így még többet fogok velük találkozni! – kiabál tovább.

- Hát oké. Anyukád?

- Kora reggel elment és majd csak este jön haza.

- Rendben. Én elkezdek készülődni, mert találkozok Ryan-el.

- ÚÚÚh..

- Mi az?

- Izzik köztetek a levegő. – mosolyog.

- Dehogyis! Mi csak barátok vagyunk! Nem szeretem úgy.

- Oké.. Te tudod. – vonja meg a vállát. – Én nem mehetek?

- Felőlem.

- Yuppiiii!!! – ugrándozik. – Akkor megyek készülődni! – mondta és már rohant fel a lépcsőn. Nem sokkal később én is felrohantam és készülődni kezdtem. Felkaptam magamra egy pólót és egy short-ot. Végül egy sapit és egy sportcipőt.

Dorina egy fehér-fekete egybe ruhát vett fel, hozzá egy piros sálat és egy fülbevalót.

- Hova öltöztél így ki? – kérdezem tátott szájjal.

- Nem lehet tudni, hogy mikor találkozhatunk a One Direction-el.

- Istenem. Na jó, induljunk.

- Oké! Ja, amúgy mondtam, hogy elmegyek a pizsama partiba?

- Nem, de nem annyira izgat.

- Öhm. Okés.

- Meg van Ryan telefonszáma? –kérdezem.

- Nincs. Miért?

- Csak mert nincs pénz a telómon. – Dorina elkérte a számát és odaadta a telefont, hogy beszéljek Ryannel. Megbeszéltük, hogy hol találkozunk és hogy elmegyünk a Starbucks caféba.  

- Majd csinálunk képeket? El kéne menni egy szép helyre és mondjuk ott csinálhatnánk. Na? –kérdezi Dorina.

- Hát.. – gondolkozom, de Dorina meghat a kutyaszemekkel. – Jól van. És tudom is, hogy hova menjünk.

- Rendben. –egyezett bele.

*Dorina szemszöge*

Odaértünk a megbeszélt helyre, ahol találkoztunk Ryannel. Elmentünk a Starbucks café-ba és vettünk egy nagyon finom jegeskávét. Elindultunk egy helyre, amit Laura mondott, hogy nagyon szép.

- Itt vagyunk! – töri meg a csendet. Ahogy megláttam a tájat, szóhoz sem tudtam jutni. Gyönyörű volt. Egy 

gyönyörű rét volt, a végénél pedig egy erdő.

Ezt a képet én csináltam. Így nézett ki a rét. Annyira megtetszett ez a kép, hogy gyorsan felraktam twiterre.

Ezt a képet én készítettem Lauráról. Ezt is feltettem twiterre.

@Dorina-Lovegod @Laura_Lighter nagyon jó kép lett! Imádlak! <3 xx

Laura gyorsan RT-zte. És elég sokaknak tetszett ez a kép, ahhoz képest, hogy Laurának nincs sok barátja. Nagyon meglepődtünk.

Ezt a képet Laura csinálta rólam. Nagyon tetszett, ezért ezt is posztoltam twitteren.

@Dorina-Lovegod @Laura_Lighter Nagyon jó fotós vagy! J xx

@Laura_Lighter @Dorina-Lovegod Köszi! Jxx

Nem sokkal később csináltunk még pár képet, de azokat már nem raktuk fel twitterre.

- Gyertek! –szólal meg Laura.

- Hova? – kérdezem.

- Menjünk be az erdőbe!

- Mi?! Nem… Ne!

- Miért? Tök jó buli lenne. Na?! – próbál győzködni, de nem hat meg.

- De hát az utat sem tudjuk. Azt se tudjuk, hogy merre menjünk.

- Nem baj! Ez benne az izgalmas!

- Na Dorina? Szerintem is tök poén lenne. – győzköd már Ryan is.

- Háát… Oké! Rendben. De, ha eltévedünk, akkor a holnapot nem élitek meg! – egyezek bele végül. Mikor ezt kimondtam Laura rohant előre. Én kicsit hátrébb maradtam és csináltam képeket az erdőben.

@Dorina-Lovegod @Laura_Lighter Szép hely nem? J xx

- Dorina! Gyere már! Ne maradj le! – kiált Laura. Odafutottam hozzájuk.

- Itt vagyok csak csináltam egy képet.

- Oké!

- Amúgy nem kéne már hazamennünk? Későre jár.

- Miért hány óra? – kérdezi Ryan.

- Fél 6. na szerintem menjünk, nehogy eltévedjünk. Nem akarok sötétben az erdőbe lenni. Főleg, hogy vadállatok is lehetnek itt. Nem? – aggodalmaskodok.

- Jaj, nem kell parázni. Na, de akkor menjünk. – fejezte be Laura és elindult.

- Laura! Erre már vagy harmadszorra jövünk el. Nem? – kérdezi Ryan.

- Öhm.. Meglehet…

- Mi van? Eltévedtünk? Most hogy jutunk haza? – pánikolok.

- Van térerőtök? – kérdezi Laura.

- Nincs.

- Nekem sincs. –hajtja le a fejét Ryan. – Talán, ha keresnénk egy magasabb pontot. Mondjuk valami domb féleséget.

- Ez jó ötlet! Akkor menjünk, mielőtt besötétedik. – mondom és előre sietek. Külön váltunk és mindannyian egy magasabb helyet kerestünk. Szerintem nem a legjobb ötlet volt, hogy külön váljunk, főleg sötétedéskor.

- ÁH! – kiált fel Ryan. – Nézzétek!

- Mi az? – kiabálok és közben a hang felé rohanok. és mikor meglátom észreveszek egy gyönyörű tavat. – Úristen, ez nagyon szép! – mondtam tátott szájjal és gyorsan lefényképeztem.

- Sziasztok! Mi az? Miért ordítottál? – jön szaladva Laura.

- Ezt nézd meg! – mondom neki, ő meg levegőt kapkodva néz a tó felé.

- Hűha! Na, most már ezt is láttuk.. Mehetünk? –siettet.

-Öhm.. oks.. De merre? – kérdezem, mikor hirtelen megjelenik mellettem egy ember. Mindenki nagyot sikított. A férfi fa vágó volt és ő kivezetett minket az erdőből. Késő estére végre hazaértünk.

Pár nap múlva….

*Laura szemszöge*

- Laura, gyere már! Nem akarok elkésni! – kiabál Dorina. Hát igen. Megyünk a One Direction koncertre. Dorina szerint már haladás, hogy a nevüket tudom, de engem nem annyira izgat.  És csak azért megyek el, mert Maria nem engedte volna el Dorinát, ha egyedül megy. Dorina eléggé kicsípte magát, én meg csak olyan átlagosan öltöztem fel.

Így öltözött fel Dorina:

És én pedig így:

Nem sokkal később el is indultunk. Dorina nagyon izgatott volt.

- Le nyugodnál?!

- Nem tudok! Eszméletlenül izgulok! – kiabál.

- Ne ordíts! Egy taxiban vagyunk! – csitítom. Végül egy kicsit lenyugodott, de még mindig remegett az izgalomtól. 30perc múlva odaértünk a stadionhoz.

– ÚRISTEN! – ordibál Dorina. – El sem hiszem, hogy itt vagyunk!

- Jól van, tudjuk. Menjünk inkább! Hova szól a jegy?

- Öhm az 1. sorba.

- Hűh, de jó. – forgatom a szemem. – Na, gyere!

- Oké! Már alig várom, hogy elkezdődjön. – ujjong Dorina. Engem nem nagyon izgatott ez az egész. Elmúlt 8 óra is. Dorina egyre izgatott lett. Aztán 10perc múlva megjelentek a színpadon. Mindenki felugrott a székekről, csak én maradtam ülve. Sikítoztak, üvöltöttek. Unalmamban elővettem a telefonom és felmentem twiterre meg facebookra.

- Hé! Legalább most ne telefonozz! – fordul felém Dorina.

- De olyan unalmas ez a koncert. Megyek veszek valamit a büfében.

- Oks! Amúgy mindjárt lesz egy 30perces szünet. Nem várod meg?

- Nem kösz. – válaszoltam és már a kijárat felé vettem az irányt. Véletlenül neki ütközök egy csajnak. – Jujj, bocsi! Nem direkt volt! – mentegetőzöm.

- Semmi baj! Ki a kedvenced? Milyen fan vagy? Talán Zayn? – mosolyog.

- Nem. Semmilyen fan nem vagyok.

- Akkor mit keresel egy 1D koncerten? – kérdezi meglepődve.

- Mert az egyik barátnőmet kísértem el. De most megyek. Szia! – és már rohantam is ki.

Hirtelen elesek, egy táskában. A telefonom kiesett a kezemből, de mire érte nyúlhattam volna, a sikoltozó rajongók ellepték a büfét. A telefonomat nem találtam meg, ezért szomorúan visszasétáltam a helyemre.

- Dorina, menjünk haza!

- De még nincs vége! Még ez után el kell mennünk autógrammokért és közös képért!

- De ne már! Már az is elég, hogy nincs meg a telefonom!

- Komoly? Mi történt?

- Csak annyi, hogy mikor mentem ki elestem és a telóm kirepült a kezemből, de  kijött mindenki a teremből és így eltűnt. Ezért nagyon lefognak cseszni! – idegeskedek.

- Nyugi, nem biztos, hogy leszidnak majd. – csitítgat Dorina.

 Mindenki bejött a terembe és folytatódott a koncert. 1 óra múlva már sorba álltunk a dedikáláson. Nagyon untam az egészet. Végül sorra kerültünk és megláttam a telefonomat az asztalon.

- Öhm.. bocsi, de ez a telefon, hogy került ide? – kérdezem a göndör hajútól.

- A büfénél találtam. Gondoltam aki jön autógrammot kérni az meglátja és majd elviszi, de eddig nem volt gazdája.

- Ez az én telóm. Megkaphatom?

- Igen! Persze! És itt egy autógramm is. – mondja és kezdi dedikálni a képet, mikor félbe szakítom.

- Nem kell az autógramm! És kösz a telót! – fordítok hátat és indulok az ajtó felé. Leültem egy padra és vártam, hogy végre Dorina is kijöjjön.

- Na végre már! Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezem idegesen.

- Bocsi, csak beszélgettem a fiúkkal. – mosolyog. – És visszakövetett mindannyiuk twitteren! – ujjong.

- Oks! Ez érdekel a legkevésbé.

- Ja, és mondtak valamit rólad is, de azt már nem hallottam pontosan.

- Jó, nem érdekel! – ordítom le Dorinát.

- Bocsi, bocsi.

- Jujj, Dorina! Kérlek ne haragudj! Nem akartam ilyen lenni, csak eléggé fárasztó nap volt.

- Jó, semmi baj! Megértem. – próbál mosolyt csalni az arcára, de nem sikerül neki.

 Másnap reggel elmentem Ryannel a moziba. Megnéztünk egy tök jó horror filmet. Mikor hazaértem, apa tárt karokkal várt.

- Kicsim! Végre itthon vagy! Már nagyon hiányoztál! Várod a meglepetést? – ölel meg jó szorosan.

- Szia apu! Hát nem is tudom. Egy kicsit.

- Akkor csukd be a szemed és fogd meg a kezem! De ne merd kinyitni! – kuncog.

- Oké. – érzem, ahogy húz magával, de szép lassan, hogy nehogy neki menjek valaminek.

- Kinyithatod! – kiált egyet, mire én gyorsan kinyitom szemeimet.

- Na ne! Már megint ti?! – húzom fel a szemöldököm. Dorina persze a szobában készülődött, hogy jól nézzen ki. Én meg csak értetlen fejjel néztem apura. – Apa! Miért? Miért pont ők a meglepetés? Azt hittem, hogyha valakinek az apukája egy nyaralásból jön haza vagy mit tudjam én hogy honnan, akkor egy ruhát vagy pólót vagy ékszert hoz neki! De nem egy fiúbandát, akit persze ki nem állhatok! – kiabálok. Nem érdekelt, hogy a fiúk mindent hallanak. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt.

- De hát, most mindenki szereti őket! Azt hittem te is közéjük tartozol.

- Na látod! Nem és azért, mert talán mindenki azt hiszi, hogy mindenki szereti őket! Pedig ez nem igaz! Mert én ki nem állhatom a One Di izét!

- One Direction… - szólal meg az egyik. Egy csíkos pólóban volt és egy répát tartott a kezében.

- KUSS! – ordítok felé idegesen. – Nem érdekel, hogy mi a nevetek!

- Héj, lányom! Ne idegeskedj! És most sajnos meg kell majd ezt szoknod, mert itt fognak lakni.

- Mi?! Na nem! A-a!

- De, de!

- Hát jó. De, ha valamelyikkőtök hozzám ér vagy a szobám közelébe mer jönni, azt kinyírom! – fordulok a fiúk felé és végül felrohanok a szobámba. Nem tudtam, hogy mitől lettem ilyen ideges, csak egyszerűen jó volt levezetni a düht. Valaki kopog.

- Kicsim? Bejöhetek? – kérdezi apa.

- Felőlem. – vonom meg a vállam.

- Figyelj! Nagyon sajnálom, hogy ez az ajándék. Csak azt hittem, hogy te is szereted őket és nem tudtam neked mit venni Londonban, mert amiket mindig hoztam azt sosem hordtad csak  áll a szekrényedben minden ruha meg cipő. – hatja le a fejét apa.

- Nem baj. És én is bocsánatot kérek, hogy annyira kiakadtam, csak… Csak már nagyon elegem volt. Ugye elkellett mennem a koncertjükre, meg szinte egész nap róluk beszél Dorina is. És már nem bírtam. Meg a telefonom is…

- Mi van telefonoddal? – kérdezi apa, miközben felhúzza az egyik szemöldökét.

- Ja, semmi! Csak a koncerten elveszett, de az a göndör hajú gyerek visszadta.

- Harry?
- Ja. Biztos. Nem tudom a nevüket.

 *Harry szemszöge* 

Mikor beléptünk a házba, majdnem elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt a lakás. Megérkezett Laura is. Volt egy kis veszekedése az apukájával miattunk. Eléggé ciki volt. Gondoltam felmegyek hozzá a szobájába.

*Kop-kop*

- Ki az? - szól ki a szobából.

- Harry vagyok! 

- Mit akarsz? 

- Bemehetek? - kérdezem.

- Nem! - üvölt ki idegesen.

- De...

- Nem! - üvölt még egyszer.

- Hát jó. Bocsi a zavarásért. - fordulok meg és lesétálok a lépcsőn. Leültem a kanapéra a fiúk mellé és tv-t néztünk.

- Harry! Harry! Itt vagy még köztünk? - kérdezget Louis.

- Bocs, mit mondtál? 

- Na látjátok? Erről beszéltem! Mintha süket lenne. - kiált fel Louis.

- Szerintem.... - kezdené el Zayn, mikor Harry félbeszakítja.

- Hagyatok! 

- Mondom én! Tetszik neki valaki! Csak nem Dorina? - kérdezi felhúzott szemöldökkel Niall.

- Mi? Nem! 

- Akkor ki? 

- Senki! Csak hagyatok! - üvöltöm és felrohantam a szobámba. Vagyis nem tudtam, hogy hol van a szobám és véletlenül Lauráéba futottam be. És egy szál törölközőben volt.

- ÁÁÁÁH! - sikítozik. - Mi a szart keresel itt?  Menj ki! 

- Bocsi! Csak a szobámat kerestem. 

- MARS! - üvölt és az ajtó felé mutat, mire én veszem az adást és kisétálok a szobából.